„egy sima – egy fordított” Felhívás kortárs dráma(részlet) fordításra

létrehozta : Műsor, Programok, Uncategorized | 0

„egy sima – egy fordított”

Felhívás kortárs dráma(részlet) fordításra

DESzínház (Debreceni Egyetemi Színház), együttműködve a Csokonai Színházzal és a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiummal, Debrecen város kulturális alpolgármestere, dr. Puskás István védnöksége alatt

 műfordítói pályázatot hirdet.

A DESzínház (Debreceni Egyetemi Színház) műfordítói pályázatot hirdet bármely nyelvből, szabadon választott kortárs (az utóbbi harminc évben megjelent), dráma szöveg (részlet) fordítására.

A pályázat célja a világ színházi szövegeinek jobb megismerése és tapasztalatszerzés az összetett műfordítói munka területén.

Várunk bármely idegen nyelvű, kortárs szerző művének (részletének) fordítását. A benyújtott magyar szöveg nem haladhatja meg a húszezer karaktert (vagy a drámaszöveg természetes tagolását követő, ennél rövidebb szekvenciát).  Kizárólag magyarul még meg nem jelent (színházban el nem játszott) szöveggel lehet pályázni.

Pályázhat bárki, aki ezt megelőzően nem hivatásszerűen művelte a műfordítást. Korhatár nincs.

A pályaműveket 2021. január 31-ig kérjük, jeligével ellátva, a DESzínház postacímre küldeni:

DESzínház, Debrecen, Egyetem tér 1. 4032

Kérjük, csatolja a jelszavával ellátott eredeti szöveg(részlet) nyomtatott verzióját fénymásolatban, a lefordított mű(részlet) bibliográfiai adatait (szerző, cím, kiadó, kiadás éve, oldalszámok), valamint egy 500 karakteres ismertetést, melyben érvel szövegválasztása mellett.

Kérjük, mellékelje egy lezárt, jelszóval ellátott borítékban a következő adatokat:

név

foglalkozás és munkahely

lakcím

e-mail cím

telefonszám

A jeligével ellátott pályaműveket szakértői grémium bírálja el, melynek összetétele függ a beérkezett pályaművek eredetijének nyelvétől.  A Debreceni Egyetem oktatóit, a Csokonai Színház szakembereit, műfordítókat és színházi dramaturgokat fogunk felkérni bírálónak.

A nyertesek listáját a DESzínház facebook oldalán tesszük publikussá 2021. március 14-én.

Díjak:

I. helyezett

100 000 Ft pénzjutalom

Amennyiben az első helyezett nem debreceni, meghívást kap Debrecen város önkormányzatától egy, a városban töltött kulturális hétvégére (szállás, két vacsora, színház/mozijegy, kiállítás belépő), valamint pályaműve megjelenésre kerül az Alföld folyóiratban.  Amennyiben a nyertes debreceni, szabad bérletet kap két személyre a Csokonai Színház 2021/22-es évadára, és természetesen publikálási lehetőséget az Alföld folyóiratban.

II. helyezett

75 000 Ft pénzjutalom

A második helyezett nagy értékű könyvjutalmat kap a polgármesteri hivatal jóvoltából, valamint a DESzínház gondoskodik közléséről valamely online folyóiratban.

III. helyezett

50 000 Ft pénzjutalom

Valamint nagy értékű könyvjutalmat kap a polgármesteri hivatal jóvoltából, és a DESzínház gondoskodik közléséről valamely online folyóiratban.

Mindhárom nyertes pályamű bekerül a DESzgráfia felolvasószínházi programsorozat műsorába, ahol a felolvasást egy színházi dramaturg vezette szakmai beszélgetés követ.   

Amint érkeznek a pályaművek, a Deszínház facebook oldalán „egy sima-egy fordított” eseményben megosztjuk az aktuális híreket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük