1975. november 1-jéről 2-ra virradó éjjel egy Alfa Romeo Giulia GT típusú személygépkocsi gördül be egy az ostiai tengerpart mellett található parkolóba. Az egyik utas Pino Pelosi di Guidonia, egy utcakölyök, prostituált, a másik Pier Paolo Pasolini. A rendőrségi jegyzőkönyv tanúsága szerint a fiú brutálisan agyonveri az írót egy szöges bottal, majd autóval áthajt a még élő testen. Tettét akkor beismeri, indítéka – saját bevallása szerint – az, hogy Pasolini változtatni akart a szexuális szolgáltatást érintő megállapodáson. 2005-ben azonban egy vele készült interjúban már két másik elkövetőről beszél. A művész halála azóta is tisztázatlan, egyesek összeesküvésről beszélnek a Saló, avagy Sodoma 120 napjának ellopott tekercsei kapcsán, mások azt állítják, hogy az író megrendezte saját halálát. Ahogyan Alberto Moravia írja, Pasolini halála hasonlatos életművéhez (példának okáért Pasolini Divina Mimesis című írásában a szerzőt bottal verik agyon), ám különbözik tőle magától, lévén ő más volt, mint műveinek szereplői: „központi alakja kultúránknak, költő, aki egy korszakot fémjelez nevével, zseniális rendező, kimeríthetetlen esszéista”.
A kissé nyers bevezetővel jól jellemezhető a 20. század egyik legkiemelkedőbb művészének sokat vitatott életpályája. Pier Paolo Pasolinit mindenki ismeri mint írót, költőt és legfőképp mint rendezőt, kevesen ismerik azonban mint drámaírót. Színpadi műveit Olaszországban alig-alig, külföldön csak a „legelvetemültebb” művészszínházak, hazánkban pedig – a fordítások hiánya miatt – gyakorlatilag egyáltalán nem játsszák. Való igaz, Pasolini Manifesztum egy új színházért című esszéjében saját maga is leírja, hogy a színészt „szócsőnek” tekinti – mint egy Gordon Craig féle übermarionett –, aki csupán az író hitvallását hivatott közvetíteni. Az avantgárd színházat elítéli, a kimondott szót magasan a mozgás fölé helyezi. A sok tekintetben a 68-as forradalmi mozgalmak által elindított változásoknak köszönhetően kialakult fogyasztói társadalom azonban nem az ő általa képviselt színházi irányvonalat szentesítette: még ha ezzel nem is mindenki fog egyetérteni, impulzusokban – talán túlságosan is – gazdag világunkban a „nézőnek” már nincs türelme „hallgatni”…
Egy másik szemszögből nézve azonban Pasolini sokkal (poszt)modernebb, mint a legtöbb mai író. Műveiben már jóval annak ideje előtt megjósolta a család felbomlását és a társadalom teljes homogenizálódását, s (tudat alatt?) beépítette Ödipusz-komplexusát írásaiba, párhuzamot vonva az ödipális hármas hierarchiája és a társadalmi elnyomó gépezet alá-felé rendeltségi viszonyai között. A Calderón de la Barca: Az élet álom (La vida es sueño) című műve alapján készült, s a spanyol író nevét viselő Calderón központi motívuma éppen a születés általi determináltság mind társadalmi, mind pedig érzelmi síkon, hiszen a kasztrendszer nem engedi az osztályok közötti átjárást, míg bizonyos családtagok között csak a szeretet egy fajtája engedélyezett, szexualitás csak a háromszög egyetlen szárán keresztül működhet. Szabadulás pedig nincs, ahogyan azt már de la Barca drámájában is olvashattuk. Pasolini műve pontosan a belső feszültség miatt működhet kitűnően a színpadon, amennyiben sikerül valakinek felfejteni a töménytelen történelmi szöveg mögött meghúzódó folyamatokat. A „diótörő” szerepére kitűnően alkalmas Robert J.C. Young A gyarmatosítás és a vágy gépezete című elméleti írása, melyet a műre alkalmazva felsejlik egy hihetetlenül erős drámaiság, mely az „igazi” Pasolinit tárja fel előttünk. „A Szerző velem van”, mondja Basilio re az egyik időn és téren kívül helyezett jelenetben palotája falai által védve, ámde bezárva is, s való igaz, a szerző benne van a műben, a sorok közé rejtve, mint egy elveszett kisfiú, aki számára nincs szabadulás…
Az Olasz Tanszék néhány hallgatója azt a megtisztelő ámde nagyon nehéz feladatot vállalta magára, hogy Puskás István dramaturgiai felügyelete alatt adaptálja és saját magyar fordításában színpadra állítsa Pier Paolo Pasolini Calderón című művét. Az „apropót” a mű megírása óta eltelt évtizedek adták: Pasolini már a 70-es évek elején megjósolta - mint egy látnok – az új társadalmi rendet, melyet halálig írott esszéiben egyre pontosabban ábrázol. Az általa „új fasizmusnak” titulált berendezkedésben mindenki homogenizálódik, „a téren már nem lehet megmondani ruhája alapján egy fiatalról, hogy fasiszta-e vagy kommunista”, s már egy „új hatalom irányít”, mely akkoriban kezd körvonalazódni. Napjainkra „az új fasizmust” már nevén neveztük, sőt, jelenleg első komoly válságát éli, éppen ezért lehet nagyon is aktuális Pasolini Calderónja. Az előadás során nem csupán a koncepcióban jelennek meg az eltelt évek, de Szabó Gábornak hála a technikában is: a szerző által elképzelt világot projekciók és hangeffektusok is segítenek majd életre kelteni.
Szereplők: Péterfia Klára, Hangyál Zsófia, Szabó Fruzsina, Morvai Orsolya, Janka Barnabás, Kókai Tamás, Pálóczi Zoltán. Előadás: Egyetemi SzínjátszóTér I. – ESZTIakartátok… Színláz Társulat - Pier Paolo Pasolini: Calderón 2009. október 30. 19:45 Aud. Max.
Lakó Zsigmond
Pálffy István Színháztudományi Szakkollégium - Színláz
Vendégszereplés:
- Szín-váltások fesztivál, Tűzraktér, Budapest, 2009
Si tratti della medicina di marca della farmaceutica Lilly, se questo succede, appartiene alla categoria dei medicinali costosi. A seconda del peso, le cellule muscolari nel Tessuto Erettile si rilassano e il sangue entra nel pene. Durante funzionamento del farmaco un uomo può avere rapporti sessuali diverse volte con brevi pause, durata e desiderio, sappiamo già da tempo immemore che in natura esistono delle sostanze capaci di agire come afrodisiaco.
Vélemény, hozzászólás?