2023. ÁPRILIS 22., SZOMBAT, 15:30 II.MUST – IX.DESZT – Szegedi Egyetemi Színház: „Rohadt az államgépben valami”- …

létrehozta : Meghívott előadások, Műsor, Programok | 0

II. MUST- Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó
IX. Debreceni Egyetemi Színjátszó TalálkozóSZESZ (Szegedi Egyetemi Színház): „Rohadt az államgépben valami”-dokumentumjátékHorváth István és Tóth Kata holttestét 1941. október 18-án találták meg a Duna-parti Carlton Szállóban: előző nap önkezükkel vetettek véget életüknek.
1940-től az újjáalakult szegedi egyetem rektora az európai gondolkodású Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert lett. A rektor egy újszerű diákélet megszervezésében is fontos szerepet vállalt, így - Sík Sándor professzor segítségével - támogatta a megalakuló Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaságát (SZEISZT). Ebben a környezetben lett 1940-ben Horváth István szegedi bölcsészhallgató a SZEISZT egyik alapító tagja, illetve rendezője. Így a különböző szakok hallgatóiból álló társulat decemberben megkezdte a munkát; Horváth vezetésével elindultak a Hamlet próbái. A Városi Színház igazgatója a társulat rendelkezésére bocsátotta a Szegedi Nemzeti Színházat. Szent-Györgyi Albert rektor rendszeresen megjelent a próbákon, a napi sajtó egész oldalakon számolt be a SZEISZT munkájáról.
Shakespeare drámáját 1941. április 1-jén mutatták be hatalmas sikerrel, ám az elismerések ellenére a történelem megpecsételte Horváth István sorsát: félig zsidó származása miatt (hiába volt ő református) kizárták a színházból. A közös munka során Tóth Katával egymásba szerettek, a Gertrudist alakító vegyészhallgató azonban nem mehetett hozzá a rendezőhöz. Az 1941-es fajvédelmi törvény értelmében nemcsak házasságot nem köthettek, de még a zsidó és nem zsidó közötti testi kapcsolatot is börtönnel büntették. Így október 17-én együtt öngyilkosságot követtek el a fővárosban.
Az előadás e két embernek és a társulatnak állít emléket.
Szereposztás:
Ifj. Horváth István: Hadzsy János
Tóth Kata: Vecsernyés Viktória
Idősebb Horváth István - István édesapja: Cseszkó Mihály
Szent- Györgyi Albert, az egyetem Nobel díjas rektora: Kosztolányi József
A SZEISZT tagjai:
Tárnok Éva – (Ophélia): Rédei Emese
Csernák Emilia – (3. színész): Péterffy Andrea
Paku Imre, az egyetemi Színjátszó Társaság elnöke: Deák Bálint
Szemes Mihály – (Rosencrantz): Tari Balázs
Szász Károly - (Hamlet királyfi): Géczi Gergő
Szabolcsi Gábor – (Marcellus): Bús Marcell
Kiss Ottó Miklós (Horatio - Hamlet barátja): Gyekiczki Balázs
További szerepekben:
Újságíró: Nyéki Tamás
Gitáros: Géczi Gergő
Énekes: Halasi Blanka
Fény-hang: Balogh Arnold
Erdődy János: „Jó éjt királyfi!” című regénye nyomán és kortárs beszámolók, korabeli dokumentumok alapján színpadra alkalmazta: Varga Norbert
Rendezőasszisztens: Halasi Blanka
Rendező: Varga Norbert
Korhatár 16 év100p Helyszín: Csokonai Fórum, Orfeum

A program az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül megvalósuló, ROHU446 – EduCultCentre, a „Román-magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára” elnevezésű projekt keretén belül valósul meg a Csokonai Színház szervezésében.
Jelen anyag tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük