Steven Fischer előadásáról

Hogyan születik a karakter?   Steven Fischer Fulbright ösztöndíjas író-rendező előadása a második Debreceni Egyetemi Színházi Találkozó pénteki napján   A debreceni DESZTI fesztivál a színházi előadások és koncertek mellett idén egy különleges vendéget is fogadott, Steven Fischer író-rendező személyében, aki karrierjét egészen fiatalon, illusztrátorként kezdte, és a színházi fesztivál tematikájába a munkája során saját maga által elképzelt karakterek megformálójaként illeszkedett. Megtudtuk, hogy az egyik legfontosabb pillanat egy animátor (vagy adott esetben, egy színházi személy) számára az, amikor, mielőtt még bármit papírra vetne, vizualizálja magában a karaktereket, annak érdekében, hogy utána minél nagyobb biztonsággal tudja megjeleníteni az adott karakter mozgását, viselkedését – így válhat egy egyszerű vázlat meggyőző, élő figurává. Ezek után el kell helyezni az újonnan született karaktert a diegetikus térben, ahol az elképzelt szereplőink léteznek, hangokat hallanak, és élményeket szereznek. Ahhoz, hogy erre az alkotó képes legyen, egy olyan intenzív koncentráció állapotába kell kerülnie, amelyet a filozófia egyfajta „szent őrületnek” nevez, és amely termékeny táptalaja az ötleteknek. Azt is fontos tudni ugyanakkor, hogy egy adott karakter nem kizárólag egyetlen síkon létezik. Másként létezik a karakter a papíron, másként a teremtője, és megint másként az olvasó fejében. Az előadás egyik legizgalmasabb része volt, amikor szóba került, honnan is szerzik az írók az ötleteiket. Mire egy karakter elnyeri végső formáját, évek is eltelhetnek, személyiségének egyik fele érkezhet egy kolléga felől, akivel együtt dolgoztunk egy korai projekten, a másik pedig egy ismert embertől, akinek a személyisége valamilyen módon hatással volt ránk. Steven Fischer esetében itt egy hangstúdió szakértőjéről és Sir George Martinról volt szó, akik mindketten olyan benyomást tettek rá, hogy személyiségük bizonyos vonásai egyesültek egy karakterben, amely tőlük indulva, de az írón keresztül nyerte el végleges formáját. Nagyszerű alkalom volt ez arra, hogy beleláthassunk, milyen mozgatórugói lehetnek az ember fantáziájának, ha karakteralkotásról van szó.   Marton Sándor (fotó: Lukovszki Judit)