A Klamm háborúja című előadásról
Klamm háborúja
Osztályteremszínház - már az elnevezés is érdekes. Vajon mi vár ránk? Mit takar?
A Modem multimédia termében tartják a tanórát, amelynek óratervét Kai Hensel írta.
Hensel monodrámája önmagában is nagyon érdekes és elgondolkoztató, s a Klamm tanár urat alakító Pál Hunor elfelejtette velünk, hogy játékról van szó: Egyszerre sértett és lelkifurdalástól gyötört, az idegösszeomlás végső határáig jutott irodalom tanárrá lényegült át.
Helyzetét nehezítette, hogy a fesztiválon rendhagyó módon nem valódi középiskolások voltak a nézői – mint ahogy legtöbbször –, hanem egy sokkal heterogénebb csoport.
Magyarországra ez a darab hozta el az osztályterem színházat, mely fogalmat úgy lehetne leginkább meghatározni, mint egy középiskolásoknak szóló új, színházi műfaj, amely iskolákban, osztálytermekben szembesíti a diákokat azokkal a sajátos problémákkal, melyekkel a mindennapi iskolai élet során találkoznak. Szórakoztatva, elgondolkoztatva segít fejleszteni a tizenévesek kommunikációs, konfliktuskezelési és empatikus készségét.
A reprezentáció felnyitására humoros módon került sor, méghozzá az előző esti monodráma, a Factura Lamiace alkotójával, Formanek Csabával (aki maga is beépített egy nézőt a saját előadásába): ezen az estén ő lett Nyúl Jani, az egyik alany, amit talán azzal vívott ki, hogy sört ivott az órán – vigaszul később ihatott a tanár pálinkájából.
A történet fokozatosan, mozaikszerűen épül fel, Klamm az egy óra alatt érint szinte minden fontosabb problémakört, amely egy pedagógussal megeshet; ezeket sokféle, újszerű nézőpontokból vizsgálja, nem kímélve sem a diákokat, sem tanártársait, sem a rendszert, sem önmagát.
Pál Hunor alakításának köszönhetően a tanár minden kicsinyessége, önhittsége, piszkálódása ellenére az előadás végére egyértelműen elnyeri a szimpátiánkat és alaposan elgondolkoztat minket. Ha másról nem, akkor arról, hogy mit is vessünk papírra dolgozatíráskor, ha a természetről kell írnunk.
Az előadás után, mint egyfajta osztályfőnökin, beszélgethettünk az előadás kulisszatitkairól: hogyan is működik az, hogy többféle variáció is lehetséges az előadás több pontján, a néző reakcióitól függően.
Somogyi Tibor
Vélemény, hozzászólás?