F.A.L.

Első vasárnap

 

Ezek a följegyzések egy

embertől származnak,

egy férfiútól, aki magát

hol F.-fel, hol A.-val,

hol meg L.-lel aposztrofálja.

Jobbára két városban

időzött, N.-ben, ahol

született és Lacikával

megismerkedett

 valamint D.-ben,

ahol először találkozott

kedvesével, E.-vel,

Lacika lépcsőházi barát

korlát szélén falat támasztva állt

Levente

néha fölutazott B.-be, apuka

lett most költözött Szentendrére.

Lacika megcsúszott és leesett a mélybe

Angyalka lett és fölröpült az égbe...

 

 

 

                   L. vagyok

 

F. A. L. vagyok, az atyám fi

a, atyám F. A., az atyja fia,

nagyatyám F. A., az idősebb,

nem él már, meghalt, ta

 

vasszal megivott 60 liter alma

pálinkát, nyáron a földbe rak

tuk, attól féltem, élve temet

jük el, olyan volt a nyitott ko

 

porsóban, mintha élne, mint

ha mozogna a bajsza az or

ra alatt, atyám kézenfogva ve

zetett a virrasztásra a sötét

 

ben, atyám megbotlott a lefek

tetett villanypóznában a sötét

ben, de lehet, hogy ez előbb

történt, amikor nagyanyámat

 

temettük a sötétben, amikor

nagyanyámat temettük, tél

volt, amikor nagyatyámat te

mettük, nyár volt, nagya

 

nyámnak vérzett az agya,

nagyatyámnak vérzett a

gyomra, a gyászolóknak

vérzett a szíve, nagybátyám

 

ráhajolt nagyatyám halott

testére, és azt sírta romá

nul, hogy atyám, atyám,

miért hagytál el engem,

 

nagybátyámon színes ing volt,

nagyatyám kifogástalan öltö

zékben feküdt a nyitott koporsó

ban, a toron szóba jött az

 

tán az örökség, nagybátyáim

lerészegedtek, a szomszéd kulcs

ra zárt mindent, nehogy lába

keljen valami jószágnak, nagya

 

nyám halála idején pásztort ját

szottam a pásztorjátékban a temp

lomban, atyám hamarabb eluta

zott, mi később mentünk utána

 

vonattal, anyám, öcsém meg én,

ez volt az első alkalom, hogy a

tyám nélkül utaztunk atyám szü

lőfalujába, atyám kijött elénk az

 

állomásra, örült nekünk, de a

szemén láttam, hogy szomorú, lát

tam a szemén, hogy sírt, meg

halt, mondta, tudom, mondtam.

 

 

 

A világ teremtése óta

magányos vagyok. Játszottam

kezdetben egy-két angyallal.

Kezdetben volt a semmi.

 

Aztán a semmi elgurult.

Néhány angyal még kérdezett

felőle, aztán egyre halkabbak

lettek a kérdések. Az angyalok

 

kiseperték a tollpihét

a játszóterekről. Így

keletkezett a tél. Aztán

 

egy-két játékoskedvű angyal

hóembert teremtett. Utánozzatok

csak, gondoltam tavasszal.

A Fáradt fáradt angyal...

 

 

 

 

 A Laci

 

Harmadikban és negyedikben délután jártunk.

Hatodikban és hetedikben is. Ez nem volt

annyira jó. Akkor úgy tűnt, hogy ez nagyon jó,

mert például nem kellett korán kelni, de ez

nem volt olyan jó. Ekkoriban gyakran fölmentem

Lacihoz, aki fölöttünk lakott a harmadikon.

Ez jó volt. Délelőttönként nem voltak otthon

a szülei, Sanyi bácsi és Marika néni. Ez is

jó volt. Laci szülei dohányoztak. Ez nem

volt jó. Sarkadi azt írja az Oszlopos Simeonban,

hogy a cigaretta eleve rossz. Laci egyszer rá

                                    is gyújtott a konyhában. Aztán eloltotta.

 

 

 

Mindig tisztelettel adóztam

azoknak a férfiaknak, akik

leszoktak a cigarettáról.

A sátántól és a monitortól

 

nem látom az eget.

 

LEVENTE!!

 

Nem

mentem haza, de mégse

megyek, mert nagyon-nagyon

lusta vagyok, lusta lajhár.

A lajhárok lassan élnek,

lassan halnak meg, de nem

halnak ki soha.

Inkább dínó lennék.

Voltak

apró termetű dínók is. Egészen

élesek a fogaim.

Esetleg madár, pingvin vagy

 

kolibri.

 

Ne válogass.

 

 

 

 

 

Elindulok Vállamon kereszt Ölelem őt és ő ölel engemet Földre nyom súlya Roskadozom Bűn most a gravitáció

Ez még a város amott csak a kapu Atyám köröttem bennem a Lélek Tudom mindenki elhagyott Fáj az utolsó vasárnap

igézete Virágok miket lábaim elé szórtatok elhervadtak már

Köntöseitekről is lemostátok lábaim nyomát Csak a por kísér véres utamon s a magány

 

Összetévesztem az év-

szakokat. Mit ér a szó, ha

mondható, akad hozzája fogható,

angyal kezében nyugtató. Isten

 

nem telefonál, nem ír levelet,

nem kopog be az ajtón. Pompás

évszak az ősz, isteni.

Egyre

több gyógyszert fogyasztanak

a pékek. A valóság olyan, mint

a fejfájás. Elmúlik előbb-utóbb.

 

 

Annál többet, minél hosszabb,

konkrét utalás ez a vers

előtti névre, afrikai lópestis,

rémkirály, mondom, afrikai

 

lópestis, konkrét utalás ez

a csönd előtti csöndre, elő-

fordul, hogy az ember meg-

bolondul, egyszer az északi

 

féltekén találkozott a nőm

s a kém, beint a kép,

a kép legyint, így kezdődik

 

a konkrét vers az afrikai

lópestisről című vers, s ez

most tényleg nem jelent.

 

 

Az emlékezet néha

 

A buszmegállóban rágyújtottam

egy hófehér cigarettára.

Jó neked, hogy nem dohányzol,

de nekem se rossz, ha van

cigarettám. Egy dülöngélő

férfira lettem figyelmes. Oda

ment az autókhoz, hogy némi

aprót kolduljon. Szemlátomást

nem járt szerencsével, de

minden pirosnál újra próbálkozott.

 

 

Meg akartam változtatni

 

Meg akartam változtatni a világot,

magamon kezdtem, leültem

a Szent Anna templom lépcsőjére

egy koldus mellé, szóba elegyedtünk,

megtudtam, hogy van egy fia

meg egy menye vagy egy lánya

meg egy veje, és a fia meg a menye

vagy a lánya meg a veje

minden nap megisznak két liter kólát,

minden nap megesznek egy kiló

nápolyit, aztán adtam egy százast

a koldusnak, és egész úton hazafelé

azon gondolkodtam, miért nem

adtam neki az egész pénzemet.

 

Csütörtök

 

Két mell között utazom,

ezt úgy hívják, intercici,

a jobb mell és a bal mell

egyaránt étkezőkocsi.

Hiába jön ellenőr,

fejemnek vagyon fejjegye,

igaz, a vágy meggyönyör,

ez mindennek a feneke.

Nem űzhet el zord utas,

mégis felállok, irgalom,

kattog a vér, és az ész

ösztönt verejtékez nagyon.

123212321

 

Nekem engedélyezett a nőkkel

való szorosabb érintkezés, de

mert itt tartózkodom, a szokás rám

is értendő és alkalmazandó.

Eszemet hozzánevelem ahhoz

a tudathoz, hogy megfigyelnek, nem

szégyenkezem pisilés közben se,

messzi szemek részvéte idegen.

Az éjszakák a legnehezebbek,

nem volna szabad gondolnom nőre,

mégis úgy alszom el, bár előtte

még nagyon sokáig forgolódom.

 

 

Péntek

 

Volt egy ellenőr. Különös figura

volt. Megbüntetett. Az lett volna

különös, ha nem büntet meg?

Utaztam a villamoson. Kivette

a zsebemből a bérletet. Nem vettem

észre. Aztán mondani kezdte:

jegyeket, bérleteket, jó napot

kívánok. Elkezdtem lázasan

keresni a bérletet. Az előbb

még megvolt. Ejnye-bejnye, nem

találjuk. Nézett rám. Nevetett.

Aztán persze megbüntetett. Mielőtt

leszálltam volna, odajött hozzám

kezében a bérletemmel. Hát,

úgy látszik, elvesztette, na de

én megtaláltam, nem kell

hálálkodni, ki kell fizetni

a büntetést. Aztán az lett

a dolog vége, hogy barátom lett

az ellenőr. (A büntetést persze

kifizettem.) Találkoztunk egy

kocsmában, egyedül ivott. Gondoltam,

megverem, aztán mondani kezdte:

Szabó Lajos. Három embert ismertem,

mindhármat így hívták, az egyik

már meghalt. Érdekes, nekem is van

egy kollégám… Szabó Lajos atya,

pap volt az illető, vízöntő,

valószínűleg januárban vagy

februárban született, én is

januárban vagy februárban

születtem valószínűleg. Ő volt

az, aki egyszer martinivel

misézett. Jaj, de édes vagy,

Jézusom, mondta állítólag,

persze akkor nem érvényes.

 

 

 

 

Vasárnap

 

A vasárnapi ebéd mindig

nagyon finom, mindig elegáns,

ünnepi, a húslevesbe egy kis

erős paprikát vágsz. Ezt itt

 

így szokás. A rántott hús

ropog a fogaid között, nyelved

a krumplipüré selymébe

öltözik. Ilyenkor egy kis bort

 

is lehet. Sütemény is van

az asztalon, sós, édes,

szereted. Aztán lepihensz,

alszol, olvasol, nincs hétfő.

 

 

 

 

Hetedik vers ugyanarról

 

Kellene egyszer normálisan

beszélgetnünk.

Amikor nálatok vagyok,

mindig sok kólát iszom,

sok süteményt eszem.

(A feleséged jól főz, süt,

a konyhában tevékenykedik.

A konyha mint szentély.

Ott enni adnak. Meg-

szaporítják a kenyeret és a halat,

enni adnak a morzsából is,

a szálkából is.

Néha bor kerül az asztalra.

Néha kés.)

Tisztelem a szentet,

akinek a nevét viseled.

Szeretem a nagymamát,

aki csak ül velem szemben

mosolyogva, mint akinek szégyelni

való bűne van,

amit takargatni kell.

(Zenénk, ha van, ritmustalan.)

Most ugyanazt a cigarettát szívom,

amit te. Az esküvőn

nem ezt szívtam. Ki-

esett

néhány szál a dobozból.

(Aztán jönnek kutyák, unokák,

mindennapi gond. Villanyóra-

leolvasás.)

(Arról, akit szeretünk,

könnyű beszélni.

Arról, akit szeretünk,

arról beszélni nehéz.)

(Arról, akit szeretünk,

beszélni nem lehet.)

Szóval ül velem szemben

a nagymama,

a más nagymamája,

a feleségem nagymamája,

az anyád,

a te anyád,

a mama,

az édesanyád,

aki soha nem tudja,

hogy hány éves,

milyen nap van,

milyen napszak

Pedig nekem is van nagy-

mamám.

 Nem emlékszik a költő a gyerek-

korában tanult verses imára,

amire a nagymama tanította,

hogy imádkozzék az őrangyalhoz.

 

Első pár szárnyával eltakarja

az arcát. Másik pár szárnyával

repül. A maradék pár szárnyának

árnyéka van. Nehezen olvasható

 

az írás az árnyékban. Talán

ha arrébb moccan az angyal-

szárny, ahogy a teremtés első

 

férgecskéje, láthatóvá válik

az írás vagy az írás helyén

az isten lárvaarca vagy a csillag.

 

 

 

 

 

A szakma alkonya, gondolja

az angyal. Lefokoztak. Hat-

szárnyú kerubból őrangyal

lettem. Most az a feladatom,

 

hogy vigyázzam egy költő

lépteit, aki összeírkál minden-

féle cifraságot az angyalokról,

sőt magáról a jóistenről is.

 

Hogyan lehetnék újra a szakma

csúcsa, úgy, hogy megőrzöm

lépteit az isten dicsőségére,

 

vagy hagyom, hogy elüsse egy

autó, amit a plébános vezet,

kérdezi a költő fejében az angyal.

 

 

 

(Jónás, a bálnavadász)

 

Babilon partjainál

töklámpa alatt tanyáz

holtrészegen, zsírosan

Jónás, a bálnavadász.

Magot nem vet, nem arat,

tengeren nem leng kalász,

tudja a hajótörést

Jónás, a bálnavadász.

Prófétát nem hallgatott,

mégis leverte a láz,

hernyót skalpol, eltapos

Jónás, a bálnavadász.

 

 

Ne árulj el engem mégse,

vagy ha mégis, maradj élve,

fa ágára ne kösd magad,

mert ha kötöd, az kiszárad.

 

Harminc ezüst a markodban,

éjszaka volt, éjszaka van,

írástudó, aki számol,

nem alszol a keresztfától.

 

Amikor én megszülettem,

sóhajtott az ég fölöttem,

amikor én kereszthalok,

sötétülnek a hajnalok.

 

 

 

Mindennek van születésnapja.

Mindennek, ami született. De

én nem születtem, csak a fiam,

amikor emberré lett. Teste

 

első kezdetétől számítják

szent angyalaim az időt. Így

hát én is karácsonykor tartom

a születésnapomat. A híd

 

ő isten és emberek között.

Mert megszülettem, mint egy ember,

meg is haltam, mint egy ember, mert

nem csak élni, de halni is kell.

 

 

 

Nem jól van ez, Mikkamakka,

hogy meghalt a kis Jézuska,

pici keze, pici lába

felszegezve keresztfára.

 

Nem jól van ez, Vacskamati,

hogy megölve az isteni,

kicsi bárány, pici bari

mind azt bőgi, semmi, semmi.

 

Nem jól van ez, Bruckner Szigfrid,

föl van vésve már az INRId

jászolfától keresztfáig,

i’m lovin’ it, i’m lovin’ it.

 

 

 

Jézus áll a kereszt alatt.

„Anyám, anyám, neked szabad?”

Szűz tartja a vasszegeket,

gerenda a szálkakereszt.

 

„Mit szólnak majd az emberek?

Anyád halt meg tehelyetted!

Nem jól van így, édesanyám,

nekem kéne halni talán...”

 

Elszakad a templomfüggöny.

Éjszaka van most a földön.

Amíg támad új fényesség,

kicserélik a nő testét.

 

 

 

Íme az ember Véres valóság Mosom kezeimet Nem én vagyok az áruló de mindenki más Szánalom Félelem

Emberi gyarlóság Mit ér a tiszta kéz ha nem szabad

Én kötöttem bilincsekkel erős szíjakkal hozzád az ártatlan igaz vérhez Ó álmodozó király ó álmotlátó asszonyom

Mégiscsak tehetek róla hogy belekerültem a Hiszekegybe

 

 

 

/Zöldre van a, zöldre van

a jelzőlámpa festve,

ott járok át én a zebrán

minden szombat este,

 

de az éjjel gyalog voltam,

nem győztelek várni,

be kellett a, be kellett

a jelzőlámpát zárni./