Okuláré vol. XVI.- Méltóság – Debrecen

létrehozta : Műsor, Programok | 0
okuláré16 OKULÁRÉ vol. XVI. - Méltóság Helyszín: DE főépület, alagsor 31. Márciusban is jelentkezik az országhatárokon átívelő drámaíró verseny, felolvasószínházi sorozat, kortárs happening, vagy hát sok mindent mondhatunk még róla, egyszóval, az OKULÁRÉ PROJEKT. Számos helyszín, ugyanazon a napon, ugyanabban az időben szembetalálkozik egymással, a közönség meg jól megszavazza melyik volt a legjobb rövid egyfelvonásos pályamunka. A közönségszavazás után az elmaradhatatlan skype-körkapcsolással megvitatjuk az eredményeket. MEGHÍVOTT ÍRÓINK: TÓTH ÁDÁM, budapesti színjátszó, különböző csoportokban megfordult már, sehol sem találta igazán a helyét, hátha most, ebben a műfajban ( az előző kör nyertese) FORMANEK CSABA, többek között a Kvazár eseménytér művészeti vezetője, rendezője, az Okuláré visszatérő drámaírója GELTZ PÉTER, az Andaxszínház alkotója, színésze HELYSZÍNEINK: Hódmezővásárhely, Szeged, Csongrád, Debrecen, Berlin, Calgary, Kaposvár, Győr, Brno, Paks, Pozsony, Budapest, Dunaújváros, Isaszeg, Oslo, Mezőkövesd, Miskolc, Nyitra, Solymár, Lund, Koppenhága Üdvözlünk mindenkit sok szeretettel, és jó szórakozást kívánunk! Plakátkép: Elephant studió https://www.facebook.com/elephantstudioszeged/?fref=ts Az OKULÁRÉról bővebben itt olvashattok: http://amargant.wix.com/amargant#!okulareprojekt/ckiy

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük