Nyílt tréningek

létrehozta : Tréningek / Workshopok | 0

piros-fehérA Debreceni Egyetemi Színház 2006 novemberétől tart úgynevezett „nyílt tréningeket”. A színjátszás iránt érdeklődő hallgatókat hetente egyszer egy 3 órás alkalomra várják a színházzal, színjátszással, drámapedagógiával foglalkozó szakemberek, ahol a színpadi beszéd, mozgás, játék különböző részterületein próbálhatják ki magukat a résztvevők. A nyílt tréningek másik, nem titkolt célja a kezdetektől fogva az, hogy a színház, a játék iránt affinitást mutató tréningezők egy önálló egyetemi társulat tagjaivá válhassanak, mely társulat saját előadásokat visz színre.

A nyílt tréningekre sokan a jó hangulat, a közösség, az önismeret és személyiségfejlesztés miatt jönnek el, illetve tanár szakosként módszertani ismereteiket szeretnék bővíteni. Mások viszont esetleg színjátékos múlttal vagy frissen fellobbant ambíciókkal keresik a lehetőséget egyetemi éveik alatt is a tanulásra, valamint a nyilvánosság előtt való megmutatkozásra. A kétféle igény azon a ponton egyeztethető össze, hogy akik rendszeresen látogatják tréningjeinket, és szívesen játszanának közönség előtt, azok adott esetben bekapcsolódhatnak valamelyik társulatba oly módon, hogy egy színpadra állítandó előadás részesei lehetnek.

abAz elmúlt évek tapasztalatai alapján 2011 februárjától egy új, tudatosabban felépített tréningkoncepcióval várjuk a magukban játékkedvet érző hallgatókat. Megújult trénercsapat vezeti a tréningeket: Marosi Edit, Oláh Tímea (Vojtina Bábszínház), Pálóczi Zoltán (Zap Színpad), valamint a Confuse-A-Cat Ltd színjátszó is bekapcsolódnak a tréningek tartásába.

Keddenként 18 és 21 óra között zajlanak a foglalkozások, 10-15 perc szünettel igény szerint. A helyszín a Szociológia Tanszék alatti pincében található 31-es terem, ami egy kis, intim, bátorító közeg kezdő játékosok számára.

A „nyílt tréningek” résztvevőinek száma és összetétele éppen az önkéntesség miatt változó, de ezek a tréningek – bár tudatosan felépítettek – lazábban, önmagukban ( nemcsak tömbben) is élvezhetően épülnek fel. Ugyanakkor fokozatos fejlődést, tanulást kínálnak a játszóknak, s az arra vágyók az itt tanultakat akár előadásokban való részvétel során is kamatoztathatják majd. Ily módon a társulatok folyamatos utánpótlása is lehetővé válik.

Szeretettel várunk Benneteket, „régi” és „új” tréningezők, érezzétek jól magatokat nálunk, velünk!

DESZ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük