2019. május 4. 19.00 Vígkarma: Übü FC – A döntő Helyszín: Patyolat//PRÓBAüzem, Budapest

Alfred Jarry drámáiból ismert Übü papa (itt Übübá) és neje stadiont gründolnak és futballművészeti akadémiát rémálmodnak bele. Az előadás a kisübük döntő mérkőzése kezdőrúgástól lefújásig. Előadják: Barta Viola Gáll Levente Halmi Gábor Jármi Bence Marczin I. Bence Marton Sándor Szabó Dániel Szurdoki Péter Tar Veronika Technika: Mihalik Péter Rendezte: Halmi Gábor Az előadás kb. 70 perc, szünet nélkül. A Társulatról: A Vígkarma társulata 2014 januárjában alakult, és a Debreceni Egyetemi Színház (mely befogadó, több társulatot összefogó ernyőszervezetként működik) jóvoltából az egyetemi campuson próbál és alkot. Játszóink zömmel fiatal felnőttek, előadásainkat társadalmi érzékenység jellemzi [Nyilas Misi Eksztázis (bemutató: 2014 október) – azonos neműek szerelme, kábítószer a középiskolában; Übü FC – A döntő (bemutató: 2017. július) – futball és társadalom a NERben]. Továbbá előszeretettel kísérletezünk improvizációval és a közönséggel történő interakcióval (Vígkarma Kabaré (bemutató: 2015. október) – improvizált jelenetek az aznapi sajtó cikkeire; Übü FC – nézők szurkolóművészeti továbbképzése). A társulati tagok közül többen próbálkoznak drámaírással, forgatókönyvírással, illetve angol nyelvű színjátszással is. Rendszeresen fellépünk egyetemi és független színházi találkozókon, Nyilas Misi Eksztázis című előadásunkat meghívták a 2015. márciusi debreceni Deszka kortárs drámafesztivál off-programjába, Übü FC – A döntő című előadásunkat Paál István Diplomával díjazta a Feszt-Fest zsűrije (MU Színház, Budapest, november 3-5), valamint Alkotói Díjat kapott a balassagyarmati XXXVI. Madách Imre Irodalmi és Színjátszó napokon „a klasszikus abszurd meglepő, szellemes újragondolásáért.” 2018-ban a társulat angol nyelven is bemutatkozott Kijevben, a JoyFest fesztivál keretében. Az alkotásról: Übü FC – A döntő című előadásunk próbáit 2014 tavaszán kezdtük, jelenlegi formájában 2017 júliusa óta játsszuk. Alfred Jarry drámáinak Übü papáját és Übü mamáját megtartva, mintegy az übüség esszenciáját ojtjuk a mába: ahol e minden emberi gyarlósággal megáldott és/vagy megvert Übü-pár stadiont gründol magának és azt futballművészeti akadémiaként működtetve kisübükbe örökítik tovább tudásuk legjavát. Az előadás párhuzamosan zajló jelenetei váltakozva mutatnak egy csúfos vereségben végződő döntő mérkőzést, balettfoci-edzést, stadionszentelést és a futball evolúciójának performanszát, kiegészülve szurkolóművészeti kiképzéssel. Az előadásban nem használunk előre megírt szövegkönyvet: a jelenetek mintegy kanavászt alkotnak, és a játszók egymás között, valamint a közönséggel interakcióban improvizálnak párbeszédeket és monológokat. Patyolat//PRÓBAüzem, Budapest, Baross Utca 85, Budapest, 1082 JEGYEK: Teljes: 1500 Ft Diák / Nyugdíjas: 1000 Ft Támogatói: 2000 Ft JEGYEK ELŐVÉTELBEN: http://ujalkotomuhely.jegy.hu JEGYFOGLALÁS: https://forms.gle/Af6yg8yJ2Bwt1qCB6 Az előadás a Magyar Szín-Játékos Szövetség támogatásával valósul meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük