2019.10.19. 17:00 FEHÉR

posted in: Műsor, Programok | 0
DESZTVII - A Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozón: FEHÉR Az előadás egy rekviem-tánc a zajzene és a japán butoh tánc improvizatív metszéspontjában, a napjainkban is működő erőszak gépezetek áldozatainak emlékére. Az előadás csatalkozik az Extention Rebellion által meghirdetett globális klímatüntetéshez. Gyöngy Dániel a japán butoh tánc kutatója és gyakorlója immáron hatodik éve, illetve a Debreceni Egyetem filozófia szakos hallgatója. Munkásságának középpontjában elsősorban a keleti filozófiák: a hinduizmus, szufizmus és a japán butoh technikája valamint az ember saját testéhez, a természethez és a tánchoz fűződő hármasságának kutatása áll. Többek között a szakrális táncrítusok tanulmányozása vezetett el ezen darab a megszületéséhez és állandó átalakulásához is. Bolcsó Bálint zenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzési tanszékének adjunktusa. Alkotóként és egyetemi oktatóként egyaránt az új technológiák kísérleti zenei alkalmazásával foglalkozik, szívesen dolgozik élő elektronikával a legkülönbözőbb műfajokban és összeállításokban. Improvizáló zenészként is rendszeresen fellép. Kontur Balázs Interdiszciplináris művész. Tanulmányait az YMMF építész karán végezte. Meghatározó hatással volt rá a Bauhaus szellemben működött Szerencsi Szabadiskola és a Tiszta Forma művészete. A mozgás-műveszetek közül a butohban szerzett tapasztalatokat. Jelenleg képzőművészettel és a K28 Galéria vezetésével foglalkozik. Freund Éva: vizuális művész, a PTE DLA hallgatója. A tér és a mozgókép kapcsolata érdekli, doktori kutatásában a szöveg felhasználási lehetőségeit – textus és vizualitás közös határterületeit – vizsgálja, elsősorban háromdimenziós és/vagy időalapú munkákon keresztül. Tánc: Gyöngy Dániel, Kontúr Balázs Zene: Bolcsó Balint Installáció: Kontúr Balázs Visual: Freund Éva Helyszín: Egyetemi Református Templom Belépés ingyenes.

Leave a Reply